Grafológia
Grafológia segítségével bárkiről teljes személyiségkép állítható fel, írásunk egyéni módon jellemez bennünket: nincs két egyforma kézírás és nincs két egyforma ember sem.
A tollat a kéz mozgatja, de valójában az írás az agy által vezérelt tudatos és tudattalan apró mozgások sorozata, amely kivetíti testünk és lelkünk rezdüléseit. Általa személyiségünk mélységeiről lehet ismereteket szerezni, feltárja, amit nem merünk vagy esetleg nem tudunk önmagunk számára megfogalmazni, szembesülhetünk legféltettebb érzéseinkkel is.
Az idők folyamán a grafológia nagyon sokat fejlődött, komoly megfigyelésekkel gazdagodott. Olyan pszichológiai, térszimbolikai ismeretekkel alátámasztott tudománnyá vált, amelyet ma már világszerte elismernek.
A grafológia rövid története
Kezdetek
A grafológia kezdeteiről nincsenek pontos információink, de hamar felismerték az írások különbözőségének kapcsán, hogy a kézírás és a személyiség között szoros összefüggés van.
A kézírás és a személyiség közötti összefüggések gondolata már az ókorban felmerült. Arisztotelész már az időszámítás előtti IV. században így fogalmazott: „…éppen úgy, ahogy a beszélgetés jelzi a lélek fogalmát, éppen úgy mutatja az írás a beszélgetést és a gondolatot.”
A grafológia tudománya mindössze egy évszázados múltra tekinthet vissza. A kézírás és a személyiség közötti összefüggések gondolata azonban már az ókorban felmerült. C. Suetonius Tranquillus már i. e. 120-ban ezt írja De Vita Caesorum c. művében Augustus császár kézírásáról: „Nem választja el a szavakat és nem folytatja a következő sorban, inkább összepréseli a betűket és lekanyarítja a sorok végét". Grafológiatörténeti szempontból nagy jelentőségű Kuo Jo-su (i. e. 1060-1110) megállapítása: „Egy kézírás elárulja, vajon szerzője nemes lelkű avagy közönséges személy". Okakura még tovább megy: „Minden egyes vonás egy egész életet tükröz".
Az első grafológia témájú könyv
Európában a kora középkorban a kézírás a szerzetesek feladata volt. A 12-13. században az iszlám kultúra hatására azonban a világiak körében is elterjedt az írástudás, a reneszánsz idején pedig egyre gyakoribb jelenséggé vált.
Az első grafológiai tárgyú könyv a 17. század elején jelent meg Bolognában; a címe Ideographic. Ezt követte Camillo Baldi 1622-es értekezése a kézírás és a személyiség kapcsolatáról. Baldi a bolognai egyetem professzora és doktora volt, s művének címe: Trattato come da una ettera massiva si cognosca la natura e qualita dello scrittore (Értekezés arról, hogyan ismerszik fel egy betűből írója természete és jelleme).
Shakespeare a XVI. században bizonyosan tudta, hogy a jellem kiolvasható az írásból: ”Add ide nekem egy nő kézírását és megmondom az ő szívének, lelkének titkait” – írja a Vízkereszt, vagy amit akartok c. művében.
18. század
Lavater a 18. században már meghatározott bizonyos írásváltozókat, a betűk magasságát, karcsúságát, helyzetét, távolságát, sorok közötti vávolságot, az írás nehézkességét vagy könnyedségét.Az embert hollisztikusan vizsgálta. Munkája 1778 körül jelent meg Physiognomische Fragmante címen.
Leibnitz, német filozófus és matematikus megjegyezte: „Az írásmód, amennyiben nem követi az iskolás formákat, bizonyos mértékig a természetes vérmérséklet lenyomatának tekinthető".
Grohmann, a wittenbergi egyetem teológia és filozófia tanára 1792-ben értekezést adott ki „Kísérletek a jellem vizsgálatára a kézírás alapján" címmel. E kis könyvben a következő megállapításokat teszi: „Éppoly nehéz a kézírás színlelése, akár az arcvonásoké. Miképp arcvonásaink is többnyire állandóak, s ugyanazokat az izmokat mozgatjuk belső érzéseink kifejezésére, a kézírás jellege is alapvetően változatlan, még ha tudatosan, megtévesztő szándékkal is próbáljuk alakítani. Arra a következtetésre jutottam, hogy a kézírás színlelése a jellem és a viselkedés álcázásához hasonlatos".
A XVIII. században Goethe-nek hatalmas kézírás gyűjteménye volt és kitüntetett figyelmet szentelt a grafológiának. „Hogy az ember kézírása tükrözi annak felfogásmódját és jellemét, és hogy ezáltal legalább természetéről valami fogalmat kapunk (érzékelhetünk), semmi kétség…”- fogalmazott egyik levelében.
A grafológia tudományos megalapozása
Michon abbét méltán nevezzük a grafológia atyjának, ő rakta le a tudomány alapköveit. A grafológia mind a mai napig azon az úton halad, amelyet ő jelölt ki a XIX.szazad második felében. Nevet is ő adott e szakterületnek, hisz ő nevezte először grafológiának az íráselemzést.
1871-ben alapította a Grafológia című folyóiratot, valamint létrehozta a francia Grafológiai Társaságot. 1880-ban grafológiai szakkönyveket adott ki Az írás titkai és A grafológia rendszere címmel. Csoportosította a grafológia jeleit, foglalkozott az írás fiziológiájával is. Megfogalmazta, hogy az írás agyi aktivitás eredménye, a lélek az írásban az agyon keresztül nyilvánul meg.
Jamin tovább elemezte Michon abbé megfigyeléseit, megalapozta a kézírás átfogó jellegű tanulmányozását. Több grafológiai jel vizsgálata után újabb jellemvonásokra következtetett. Megteremti a grafológia terminológiáját, alapvető műve az Írás és a jellem és A grafológia abécéje. Hierarchikus felépítésű rendszerben osztályozta a grafikus jegyeket. Az írás harmóniája, diszharmóniája alapján értékelte a grafikus jegyek jelentéseit.
Klages vizsgálataival és pszichológiai módszereivel bővítette a grafológia eddigi eredményeit. Ő fektette le a grafológia, az önkifejezés és a karakterológia törvényeit és alapköveit. Kiemelte, hogy rendkívül fontos az írás ritmusának intuitív módon történő meghatározása, mert csakis így tudjuk megítélni a formanívót. Formanívó elmélete szerint pozitív és negatív értelmezést is ad ugyanazon jegynek aszerint, hogy az milyen nívójú közegben jelenik meg.
Pulver foglalta össze a grafológia addigi elméleteit és eredményeit: „A kézírás olyan ösvény, amely „tőlem" ,feléd" halad; olyan híd, amely az „énből" a, „külvilágba" vezet. Pulver az írás kiterjedésének szimbolizmusával is foglalkozott. A térszimbolika irányait Pulver grafikonnal ábrázolta.
