Léleksimogató

 

leleksimogato1.jpg

 

A világ legokosabb embere, a tibeti láma és a hippi

A sánta kiskutya története

A megbocsátás doboza

Anthony de Mello: Szárnyalás (részlet 6.) - A sárkány

Az öreg bölcs

A fogadó neve

Aranyosi Ervin:A fiú és a szögek

Anthony de Mello: Szárnyalás (részlet 5.) - Megfigyelőképesség

Anthony de Mello: Szárnyalás (részlet 4.) - Feltételezés

Mi vagy valójában?

Lakner Tünde: Ki vagy?

Walt Whitman: Ó kapitány! Kapitányom!

Anthony de Mello: Szárnyalás (részlet 3.)

Fodor Ákos:Arcképcsarnok

Örkény István:Jellempróba

Anthony de Mello: Szárnyalás (részlet 2.)

Anthony de Mello: Szárnyalás (részlet)

Buddhista történet: Ki annak a megmondhatója?

Buddhista tanmese

Dan Millman- A békés harcos útja

Weöres Sándor: Boldogság

Örkény István: Az élet értelme

Örkény István: Gondolatok a pincéből

Dan Millman – A békés harcos útja

Weöres Sándor: Teljesség felé

A vízhordó  /Kínai tanmese/

 

 

A világ legokosabb embere, a tibeti láma és a hippi

koszoru.jpg

Egy pilóta egy magánrepülőn szállít három embert, egy tibeti lámát, a világ legokosabb emberét, és egy hippit. Hirtelen a pilóta bejelenti a három utasának: "Rossz híreim vannak. A gép le fog zuhanni. Most rögtön ki kell ugranunk. Sajnos, csak három ejtőernyőnk van. Mivel én iszonyú jó pilóta vagyok, nem látom az okát annak, hogy meghaljak, ezért az egyik az enyém. Sok szerencsét!" És ezzel kiugrott a gépből.

 

Ezután a világ legokosabb embere szólalt meg: "Mivel én vagyok a világon a legokosabb ember és nagyon értékes vagyok a civilizációnak, ezért én veszem el az egyik ejtőernyőt, és megmentem magam." Ezzel ő is kiugrott a gépből.

Ezek után a láma azt mondta a hippinek: "Én már elég hosszú és gyümölcsöző életet éltem eddig is, nincs szükségem arra, hogy tovább éljek. Vedd el nyugodtan az utolsó ejtőernyőt."

"Nyugi öreg!" - mondta a hippi, miközben feltette az ejtőernyőt a láma hátára. "A világ legokosabb embere épp az előbb ugrott ki a hátizsákommal."

 

(ismeretlen)

 

 

 

« Főoldal

vissza a lap elejére>>

 

 

A sánta kiskutya története

koszoru.jpg

Egyszer, egy állatkereskedő kutyakölyköket hirdetett eladásra. Besétált egy fiú a boltba és érdeklődött, mire a kereskedő füttyentett és előszaladt az anyakutya és hat kis szőrmók. A nyomukban, messze lemaradva lassan bicegett a hetedik kiskutya. Hát ennek mi baja van? Ó, az kacskalábú, mindig is sánta marad.


Mennyiért adod a kutyákat? –kérdezte a fiú. Harminc dollárért. Mondta a kereskedő. Jó, akkor én azt a bicegőst kérem. De az nem eladó, hát vidd el valamelyik másikat!


A fiú zavartan babrálta a zsebét, nem nézett fel, elvörösödött. De nekem pont az a kutya kell, megadok érte ötven dollárt is! Ha kell, hozok még pénzt otthonról. Ez a kutya sokkal többet ér számomra, mint a többi. A kereskedő csodálkozott: tényleg meg akarod venni? Hiszen ez soha nem fog ugrándozni és szaladni veled!


Ekkor a fiú felhúzta a nadrágszárát és a kereskedő meglátta, hogy neki is kacska az egyik lába. Felnézett a boltosra, és így szólt: nos, uram, én sem futok valami jól, és kell valaki, aki megért engem!

 

(ismeretlen)

 

 

 

« Főoldal

vissza a lap elejére>>

 

 

A megbocsátás doboza

koszoru.jpg

Egy tanár, minden diákjának azt a feladatot adta fel a következő hétre, hogy vegyenek egy karton dobozt és az elkövetkező héten minden egyes személyért aki bosszúságot okoz nekik, akiket nem szívlelnek és akiknek nem tudnak megbocsátani, tegyenek be a ládikóba egy barackot, melyre tegyenek egy címkét is az illető személy nevével. 


Egy héten keresztül ezt a ládikót a hallgatóknak magukkal kellett cipelniük állandóan, otthonukba, az autójukba, az órákra, még éjszaka is ágyuk mellé kellett helyezniük azt. A hallgatóknak szórakoztatónak tűnt az elején a feladat és mindannyian buzgón írták a neveket, melyek gyermekkoruktól kezdve eszükbe ötlöttek.

 

Ezután, lassan-lassan, amint múltak a napok, a hallgatók újabb neveket írtak a listára, olyan emberek neveit akikkel naponta találkoztak és úgy tűnt, megbocsáthatatlanul viselkedtek velük szemben... Feltűnt nekik időközben, hogy a ládikó egyre súlyosabbá válik. A hét elején beletett barackok kezdtek ragacsos masszává rothadni, elviselhetetlen bűzt árasztva és a rothadás gyorsan átterjedt a többi barackra is.

 

Nehéz problémát okozott az is, hogy kötelesek voltak állandóan magukkal hordani ezt, vigyázzanak arra, nehogy az üzletekben, az autóbuszban, az étteremben, találkozón, ebédlőben, fürdőben felejtsék azt, főképp mert minden egyes hallgató neve és lakcíme valamint a kísérlet témája rá volt írva a ládikóra.

 

Ráadásul, a karton doboz is kezdett szétbomlani, siralmas állapotba kerülve: nehezen cipelve súlyos terhét. Mindannyian gyorsan és világosan megértették a leckét, amit a tanár megpróbált elmagyarázni nekik a hét végén, vagyis, annak a ládikónak a súlya, amit egy héten keresztül magukkal cipeltek, csupán a magunkkal cipelt spirituális nehézség súlyát képviseli, akkor amikor gyűlöletet, irigységet, más személyek iránti megvetést cipelünk magunkban.

 

Gyakran azt hisszük, hogy kegyelmet gyakorolunk másoknak megbocsátva.

A valóságban azonban, ez a legnagyobb szívesség, amit önmagunknak tehetünk!

 

 

 

« Főoldal

vissza a lap elejére>>

 

 

Anthony de Mello: Szárnyalás ( részlet 6.) - A sárkány

koszoru.jpg

Egy ember pszichiáterhez fordult és elpanaszolta neki, hogy minden éjjel meglátogatja őt egy körülbelül tízméteres, háromfejű sárkány. Tiszta idegroncs volt, egyáltalán nem tudott aludni, a teljes összeomlás határán volt. Már öngyilkosságra is gondolt.
- Azt hiszem, tudok Önön segíteni - mondta a pszichiáter -, de figyelmeztetnem kell, hogy a kezelés eltarthat egy-két évig, és háromezer dollárba fog kerülni.
- Háromezer dollár! - kiáltotta az ember. - Szó sem lehet róla! Inkább hazamegyek, és megbarátkozom a sárkánnyal.

 

 

« Főoldal

vissza a lap elejére>>

 

 

Az öreg bölcs

koszoru.jpg

Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén. A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele:
- Milyenek itt az emberek? – tudakolta.
- Hová való vagy? – kérdezett vissza az öreg bölcs.
- Athéni vagyok.
- És felétek milyen nép lakik? – kérdezett tovább az öreg.
- Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért is jöttem el onnan.
- Nincs szerencséd! Korinthusban sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és lézengővel, lusta és önző emberrel fogsz találkozni. – mondta az öreg.

A vándor búsan folytatta útját.

Nem sokkal később újabb idegen állt meg az öreg bölcs előtt. Őt is az érdekelte, hogy milyen emberek laknak Korinthusban. A véletlen úgy hozta, hogy ő is Athénből jött. Neki is feltette az öreg bölcs a kérdést, hogy ott milyenek az emberek.
- Nagyszerű emberek élnek ott! Barátságosak, segítőkészek és nagyon becsületesek! – válaszolta nem kis büszkeséggel az utas.
- Nagy szerencséd van! Korinthusban is ugyanilyen nagyszerű emberekre találsz majd! – mondta az öreg bölcs.

A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé.

A két beszélgetést végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran időzött az öreg bölcs társaságában. Felháborodottan jegyezte meg:
- Nagyot csalódtam benned! Sose hittem volna, hogy te is ennyire kétszínű vagy!

Az öreg bölcs mosolyogva csillapította:
- Tévedsz, fiatal barátom. Tudod, a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál.

 

 

« Főoldal

vissza a lap elejére>>

 

 

A fogadó neve

koszoru.jpg

Volt egyszer egy fogadó, melyet Ezüst Csillagnak hívtak. A tulajdonos minden tőle telhetőt elkövetett, hogy minél több vendéget csábítván nyereségessé tegye vállalkozását:  a szállás kényelmes volt,  a kiszolgálás szívélyes,  és az árak elfogadhatók, de mindhiába. Kétségbeesésében elhatározta, hogy kikéri egy bölcs tanácsát.

Miután a bölcs végighallgatta bánatos történetét, azt javasolta, hogy változtassa meg a fogadó nevét.
- Az lehetetlen - mondta a fogadós. - Nemzedékek óta Ezüst Csillag a neve, mindig is így ismerték az egész vidéken.
- Nem - állította a bölcs határozottan -, mostantól fogva Öt Harangnak fogod hívni, a bejárat fölé pedig felakasztasz hat harangot.
- Hat harangot? Ez aztán az abszurdum. Ugyan már minek tenném?
- Csak próbáld ki, és meglátod - mosolygott a bölcs.

Nos, a fogadós megpróbálta. És a következőket tapasztalta. Aki csak elment a fogadója mellett, mind betért, hogy felhívja egy hibára a figyelmét, gondolván, hogy előtte még senki más sem vette észre. Bent azután kellemesen érintette őket a szívélyes kiszolgálás, és  ott maradtak egy kis felüdülésre, megadván ezzel a fogadósnak azt az anyagi sikert, amit korábban mindhiába keresett...


Kevés dolog van, amiben nagyobb örömünket leljük, mint a mások hibáinak kijavításában. 

 

 

« Főoldal

vissza a lap elejére>>

 

<
Aranyosi Ervin: A fiú és a szögek

koszoru.jpg

Volt egyszer egy kisfiú, akinek igen nehéz természete volt.  Az apja adott neki  egy zacskó szöget, hogy mindannyiszor, amikor elveszíti a türelmét, vagy veszekszik valakivel, üssön be  egy szöget az udvar végében lévő kerítésbe.

Az első napon 37 szöget ütött a fiú a kerítésbe. A elkövetkezendő hetek során megtanult uralkodni magán, és a kerítésbe beütött szögek száma, napról napra csökkent: felfedezte, hogy sokkal könnyebb uralkodni magán, mint a szögeket beütni a kerítésbe.

Végül elérkezett az a nap, amikor a fiú egyetlen szöget sem ütött be a kerítés fájába, Ekkor megkereste az apját, és elmesélte neki, hogy ma egyetlen szöget sem kellett a kerítésbe ütnie.

Ekkor az apja, azt mondta neki, hogy minden nap, amikor megőrzi a nyugalmát, és nem kerül veszekedésbe senkivel sem, húzzon ki egy szöget a kerítésből. A napok teltek, amikor egy nap a fiú közölte apjával, hogy már egy szög sincs a kerítésben.

 Az apa elkísérte a fiát a kerítéshez, és így szólt:

- Édes fiam, te igen becsületre méltóan viselkedtél, de nézd csak meg mennyi lyuk van ezen a kerítésen.
Ez már sosem lesz olyan, mint azelőtt.  Amikor összeveszel valakivel, és amikor egy gonosz dolgot mondasz neki, ugyanolyan sérüléseket hagysz benne, mint ezek itt a kerítésen.  

 

Belemárthatsz egy kést egy emberbe, majd kihúzhatod azt, de a seb örökre ott marad.  Mindegy hányszor is kérsz bocsánatot, a sérülés ott marad.  

 

 

« Főoldal

vissza a lap elejére>>

 

 

Anthony de Mello: Szárnyalás ( részlet 5.) - Megfigyelőképesség

koszoru.jpg

Egy híres bécsi sebész arra tanította a diákjait, hogy a jó sebésznek két tehetségre van szüksége: hányingertől való mentességre és jó megfigyelőképességre.
Ezek után beledugta az ujját valami undorító folyadékba, lenyalta, s mindegyik diákjával megcsináltatta ugyanezt. Azok annyira összeszedték magukat, hogy a művelet közben arcizmuk sem rándult, mire a sebész, kis mosollyal az arcán ezt mondta:
- Uraim, gratulálok az első próba sikeres teljesítéséhez. Sajnos azonban, a második nem sikerült, egyikőjük sem észlelte, hogy az ujj, amit megnyaltam, nem az volt, amit a folyadékba mártottam.

 

 

« Főoldal

vissza a lap elejére>>

 

Anthony de Mello: Szárnyalás ( részlet 4.) - Feltételezés

koszoru.jpg

Három bölcs útnak indult, mert bár a saját hazájukban  bölcsként tisztelték őket, azért elég alázatosak voltak ahhoz, hogy abban reménykedjenek: az utazás kitágítja látókörüket.


Alig értek át a szomszédos országba, amikor a távolban megpillantottak egy felhőkarcolót. Mi lehet ez a hatalmas valami? - kérdezték maguktól. A kézenfekvő megoldás az lett volna, hogy odamenjenek, és megvizsgálják. De nem, az talán túl veszélyes lenne. Tételezzük fel, hogy felrobban, amint megközelítik.

 

Mindenképp bölcsebb volt még azelőtt meghatározni, hogy mi is az, mielőtt megtapasztalnák. Különféle teóriákkal álltak elő, megvizsgálták őket, és múltbéli tapasztalataik alapján elvetették őket. Végül is arra jutottak - szintén a múltbéli tapasztalataik alapján, amiből jócskán volt nekik -, hogy akármi is az a tárgy, azt csakis óriások helyezhették oda. Ez pedig arra a következtetésre vezette őket, hogy legjobb lenne ezt az országot mindenestül elkerülni. S miután így hozzáadtak valamit tapasztalataik gazdag tárához, szépen haza is tértek.

 

 

A Feltételezések befolyásolják a Megfigyelést. A Megfigyelés szüli a Meggyőződést. Meggyőződés teremti a Tapasztalatot. A Tapasztalat teremti a Magatartást, ami aztán megerősíti a Feltételezéseket.

 

 

« Főoldal

vissza a lap elejére>>

 

 

Mi vagy valójában? Répa, tojás, vagy kávé?

koszoru.jpg

Egy leány panaszkodott az édesapjának, hogy rosszul mennek a dolgai. Belefáradt az állandó eredménytelen harcba. Nem tudta, hogyan menjen tovább az életében, mert kimerültnek érezte magát. Úgy tűnt számára, hogy valahányszor megold egy problémát, mindig új probléma jelenik meg életében.
Édesapja szakács volt. Kézen fogta őt és elvitte a munkahelyére.
Fogott három fazekat és vizet forralt bennük. Amikor forrni kezdett bennük a víz, az egyikbe sárgarépát, a másik fazékba tojást és a harmadikba kávészemeket rakott. Miközben főttek ezek a dolgok a fazekakban, egyetlen szót sem szólt, csupán rámosolygott a leányára.
A lány türelmetlenül várakozott, magában azt kérdezve, vajon mit akar tenni az édesapja. 20 perc elteltével, apja eloltotta a tüzet, majd egy tálba rakta a tojásokat, egy tányérba a sárgarépát és kitöltötte a kávét egy csészébe.
Ezután megkérdezte lányától: - Kedvesem, mit látsz itt?
- Tojást, sárgarépát és kávét - válaszolta.
Ekkor arra biztatta, hogy tapintsa meg a sárgarépát. A lány megtapintotta és érezte, hogy puha. Ekkor arra kérte, hogy hántsa le a tojás héját és a lány, érezte, hogy a tojás nagyon kemény. Ekkor arra kérte, hogy kóstolja meg a kávét. A lány nevetve kortyintott az illatos nedűből, majd megkérdezte:
- Mit jelentenek mindezek, apám?
Az édesapja elmagyarázta ekkor neki, hogy mind a három elemet ugyanolyan körülmények közé helyezték: forró vízbe. Csakhogy mindhárom elem különbözőképpen reagált erre:
A sárgarépa megpuhult és törékennyé vált.
A tojások erősen megkeményedtek.
Ellenben a kávé, megváltoztatta a vizet.
Mit gondolsz, te melyikhez hasonlítasz ezek közül? - kérdezte lányától az apa.
Amikor a mostoha körülmények kopognak ajtódon, te hogyan válaszolsz erre?
Egy látszólag kemény sárgarépa vagy-e, akit megérint a fájdalom és elveszíti keménységét?
A tojáshoz hasonlítasz, aki képlékeny szívvel és folyékony szellemmel indul, azonban egy kegyetlen esemény után, keménnyé és rugalmatlanná válik? Te kívül ugyanolyan maradtál, azonban belül megkeseredett a szíved?
Vagy, egy kávészem vagy? A kávé megváltoztatja a forró vizet, a neki fájdalmat okozó elemet.
Amikor a víz eljut a maximális forráspontra, a kávé kiengedi legjobb aromáját és zamatát.

/ismeretlen szerző/

 

 

« Főoldal

vissza a lap elejére>>

 

 

Lakner Tünde: Ki vagy?

koszoru.jpg

Ki vagy? Nem tudom.
Nem látom arcodat.
Szemed? Nem a te szemed:
a világ meleg csillogása.
Karod? Nem a te karod:
hatalmas erők ölelése.
Mosolyunk,
nem a mi mosolyunk:
valami messzi fájdalomé.

Csókunk,
nem a mi csókunk: valami örök lobogásé.

 

Fúj a szél, mozdul az ág.
Közénk lebben a boldog szomorúság.
Ki vagy? Nem tudom.
Nem látom arcodat.
De ha majd menned kell,
megáldom utadat.

 

 

« Főoldal

vissza a lap elejére>>

 

 

Walt Whitman: Ó kapitány! Kapitányom!

koszoru.jpg

ROBIN WILLIAMS EMLÉKÉRE (1951-2014)


Ó kapitány! Kapitányom! A félelmes útnak vége,
Hajónk nyerte a nagy csatát, uram eljött a béke.
Közel a parthoz harangok szólnak, a kikötő népe ünnepel,
Csillogó szemek figyelik hajónk, ahogy komoran úszik el,
      De Ó jaj! Ó jaj! Ó jaj!
      Vörös vércsepp koppan,
      S a kapitány a fedélzeten
        Vérbe fagyva, holtan.

Kapitány! Ó kapitányom! a harang érted kondul,
Kelj fel – hiszen zászló leng – a néped érted tódul,
Harsogó kürtöknek, szalagos csokroknak ki tud ellenállni,
Téged hív a hullámzó tömeg, a hőst akarják látni.
      Kapitányom! drága atyám!
      Karom fejed alá fontan,
      Mily szörnyű álom látni téged
        Vérbe fagyva, holtan.

De a kapitány nem válaszol, ajka néma bágyadt
Nem érzi már tartó karom, arca békés, sápadt,
Hajónk kiköt, horgony csörren, az útnak most már vége,
A győztes hajó elérte célját, s visszatért a révbe.
      Örvendjetek, zsibongjatok!
      Én nem mozdulok onnan!
      Hol a kapitányom fekszik,
        Vérbe fagyva, holtan.

 

 

« Főoldal

vissza a lap elejére>>

 

 

Anthony de Mello: Szárnyalás ( részlet 3.)

koszoru.jpg

A kómában fekvő asszony haldoklott. Hirtelen az volt az érzése, hogy felvitték az égbe, és ott állt a bírói szék előtt.
- Ki vagy te? - kérdezte egy hang.
- A polgármester felesége - válaszolta.
- Nem azt kérdeztem, hogy kinek a felesége vagy, hanem azt, hogy ki vagy.
- Négy gyermek anyja.
- Nem azt kérdeztem, hogy kinek az anyja vagy, hanem, hogy ki vagy.
- Tanítónő vagyok.
- Nem a foglalkozásod kérdeztem, hanem azt, hogy ki vagy.
És ez így ment tovább. Bármit is válaszolt, úgy ment, hogy nem a megfelelő választ adta arra kérdésre, hogy ki is ő.
- Keresztény vagyok.
- Nem a vallásodat kérdeztem, hanem azt, hogy ki vagy te.
- Én az vagyok, aki mindennap a templomba ment, és mindig segítette a szegényeket és a rászorulókat.
- Nem azt kérdeztem, hogy mit tettél, hanem hogy ki vagy.
Végül is megbukott a vizsgán, mert visszaküldték a földre. Amikor felgyógyult betegségéből, elhatározta, hogy utánajár, ki is ő. És ez nagyon megváltoztatta az életét.

 

A feladatunk az, hogy legyünk. Nem az, hogy valakik legyünk, vagy hogy senkik se legyünk, mert ebből származik a kapzsiság és a becsvágy. Nem az, hogy ezek vagy azok legyünk - és így függővé váljunk; hanem csak az, hogy legyünk.

 

 

« Főoldal

vissza a lap elejére>>

 

 

Fodor Ákos: Arcképcsarnok

koszoru.jpg

Van egy arc,
amit csak önmagunkat elképzelve látunk
– lehet, hogy ez az igazi.


És van annyi arcunk,
ahányan csak ránknéznek (és: ahányszor!) és még az is lehet,
hogy ezekben akad néhány közös vonás
– lehet. Akkor ez a valóság.


Van egy,
amit tükörbe nézve látunk: villám-
gyorsan alakuló, képlékeny látvány:
múzsája a Szomszéd Ízlése s az azt szolgáló, vagy azt ellenző szándék
– efölött hunyj szemet; ne kerüld, de ne hidd el.


És van,
van arc, amit csak az lát, aki szeret,
akit szeretünk. Ez a legszebb,
a legmulandóbb. A legérvényesebb.

 

 

« Főoldal

vissza a lap elejére>>

 

 

Örkény István: Jellempróba

koszoru.jpg

A kerekes kútnál szálltam ki az autóból, mert onnan már csak száz lépés volt a gyárkapu. A gyárat hegyek vették körül, a hegyeken szőlők, erdők, irtások; az irtásokon magasfeszültségű távvezeték.


Vidéken a gyárat is kutya őrzi, mint a krumpliföldeket. Láttomra azonnal dühbe gurult a kutya, habzó szájjal, kivicsorgó fogakkal, vonítva rohant ki a kapus fülkéjéből. Félúton megállt, és fejét félrebillentve, kiszemelte azt a helyet, ahol majd belém harap.


Engem puli már megharapott, méghozzá barátom pulija, tiszta faj. Megálltam, és mérlegeltem, vajon hogy harap egy idegen puli, egy ilyen korcs, keverék fajzat, melynek csak kisebbik fele puli: a nagyobbik vérszomj, sértődöttség, álnokság és üldözési vágy. Néztem a pulit, s meghátráltam.


Visszaültem az autóba. Amikor kiszálltam, jött a puli. Farkcsóválva jött, roggyant térdekkel. Rajongva nézett rám. Látta, hogy autóm van: fölnyújtotta fejét, hogy vakarjam meg. Megvakartam a fülét.


- Korrupt féreg - gondoltam magamban.


- Korrupt féreg - gondolta a puli.

 

 

« Főoldal

vissza a lap elejére>>

 

 

Anthony de Mello: Szárnyalás ( részlet 2.)

koszoru.jpg

Egy férfi próbavadászatra vitte az új vadászkutyáját. Mindjárt lőtt is egy vadkacsát, ami beleesett a tóba. A kutya a vízen járva fölkapta a kacsát, s odavitte a gazdájához.
A férfi majd hanyatt vágódott megdöbbenésében.
Lőtt még egy kacsát. Megint, miközben ő a csodálkozástól a szemét dörgölte, a kutya a vízen járva odahozta a kacsát.
Nem mervén hinni a szemének, a férfi másnap elhívta a szomszédját. De ismét csak, ahányszor ő vagy a szomszédja lőtt egy madarat, a kutya a vízen járva hozta eléjük a zsákmányt, A férfi nem szólt egy szót sem. A szomszédja sem. Hanem amikor már nem bírta magát türtőztetni, a férfiból kitört:
- Észrevettél-e valami különlegeset ezen a kutyán?
A szomszéd elgondolkozva dörzsölte az állát.
- Igen - szólt végül -, most hogy így mondod, igen. A nyavalyás nem tud úszni.

 

Nem arról van szó, hogy az élet nem lenne tele csodával. Sokkal többről: az élet csodálatos, és aki megszűnik ezt magától értetődőnek venni, rögtön meg is látja.

 

 

« Főoldal

vissza a lap elejére>>

 

 

Anthony de Mello: Szárnyalás ( részlet )

koszoru.jpg

Egy részeg dülöngélt éjjel a városka utcáin, mígnem beleesett egy pöcegödörbe. Ahogy egyre mélyebbre süllyedt a lében, kiabálni kezdett:

- Tűz! Tűz! Tűz!

Néhány járókelő meghallotta, és segítségére siettek. Miután kihúzták, megkérdezték, hogy miért kiáltott "tüzet", amikor nem is volt tűz.
Ezt a klasszikus választ adta nekik:
- Segítségemre sietett volna egy is közületek, ha azt kiáltoztam volna, hogy "Szar!"?


Az igazságot néha hazugsággal fedjük fel...

 

 

« Főoldal

vissza a lap elejére>>

 

 

Buddhista történet: Ki annak a megmondhatója?

koszoru.jpg

Egy szegény embernek volt egy öreg lova, amellyel a földön dolgozgatott. Egy nap a ló elszabadult, s eltűnt a dombok között. A szomszédok sajnálatukat fejezték ki a szerencsétlenség miatt, mire az öreg csak ennyit mondott: - Szerencse, vagy szerencsétlenség? Ki annak a megmondhatója?

Egy hét múlva a ló visszatért a dombok közül egy ménes vadlóval, és amikor a szomszédok az öreg szerencséjén örvendeztek, ő csak ezt mondta:
- Szerencse, vagy szerencsétlenség? Ki annak a megmondhatója?

Amikor a fia megpróbálta betörni az egyik vadlovat, leesett róla, és eltörte a lábát. A szomszédok ezen sajnálkoztak, de az öreg csak ennyit szólt:
- Szerencse, vagy szerencsétlenség? Ki annak a megmondhatója?

Néhány hét múlva bevonult a hadsereg a faluba, és besoroztak minden épkézláb fiatalembert. Amikor az öreg fiát a törött lábával meglátták, lehagyták a névsorról. Szerencse volt ez, vagy szerencsétlenség? Ki annak a megmondhatója?

 

 

« Főoldal

vissza a lap elejére>>

 

Buddhista tanmese

koszoru.jpg

Az istenek megteremtették a világot, már csak az volt hátra, hogy az erőt is belehelyezzék. Tanakodtak hová tegyék, hogy az ember meg ne találja.

Egyikőjük azt mondta:

Tegyük a föld alá. Az nem jó, mondta egy bölcsebb isten, mert az ember előbb utóbb feldúrja a földet és megtalálja, tegyük a hegy tetejére.

Végül a legbölcsebb, legöregebb isten szólalt meg:

Nem tehetjük a hegy tetejére, az ember előbb-utóbb megmássza a hegyeket, tegyük magába az emberbe, ott sose fogja keresni.

 

 

 

« Főoldal

vissza a lap elejére>>

 

Dan Millman- A békés harcos útja

koszoru.jpg

Egy építkezésen, amikor megszólalt a jelződuda, a mukások egy kupacba letelepedtek, hogy megebédeljenek. Sam minden alkalommal kinyitotta az ételhordóját és panaszkodni kezdett.
- Hogy a ménkű verje meg! Ez nem lehet igaz, már megint mogyoróvajas-lekváros kenyér. Utálom a mogyoróvajas-lekváros kenyeret!
Sam minden nap siránkozott a szendvicse miatt. Teltek a hetek, és a többi munkást már kezdte idegesíteni ez a nyafogás. Végül az egyik társa így szólt:
- Az ég szerelmére, Sam! Ha utálod a mogyoróvajat és a lekvárt, miért nem mondod meg az asszonynak, hogy valami mást készítsen?
- Milyen asszonynak? – felelte Sam. – Nincs feleségem, magam készítem a szendvicseimet.

 

Mindannyian magunknak készítjük a szendvicseinket ebben az életben.

 

 

« Főoldal

vissza a lap elejére>>

 

Weöres Sándor: Boldogság

koszoru.jpgA férfi

 

Szeretem ernyős szemedet,
etető puha kezedet,
mellém simuló testedet,
csókolnám minden részedet.

 

Ha minket földbe letesznek,
Ott is majd téged szeretlek,
őszi záporral mosdatlak,
vadszőlő-lombbal csókollak.

 

A nő

 

Hidd el, ha egyszer meghalunk,
föl a felhőbe suhanunk.
Vének leszünk és ráncosak,
de szívünkben virágosak.

 

Nagy felhő-hintánk csupa láng,
alattunk sürög a világ,
gurul a labda, sül a fánk,
mosolyog hetven unokánk.

 

 

« Főoldal

vissza a lap elejére>>

 

Örkény István: Az élet értelme

koszoru.jpgHa sok cseresznyepaprikát madzagra fűzünk, abból lesz a paprikakoszorú. Ha viszont nem fűzzük fel őket, nem lesz belőlük koszorú. Pedig a paprika ugyanannyi, éppoly piros, éppoly erős. De mégse koszorú. Csak a madzag tenné? Nem a madzag teszi. Az a madzag, mint tudjuk, mellékes, harmadrangú valami. Hát akkor mi?

 

 

Aki ezen elgondolkozik, s ügyel rá, hogy gondolatai ne kalandozzanak összevissza, hanem helyes irányban haladjanak, nagy igazságoknak jöhet a nyomára.

 

 

« Főoldal

vissza a lap elejére>>

 

Örkény István: Gondolatok a pincéből

gondolatok.jpegA labda egy betört ablakon keresztül leesett az alagsori folyosóra.

Az egyik gyerek, a házmesterék tizennégy éves kislánya, lebicegett érte. Szegénykének a villamos levágta a fél lábát, s boldog volt, ha labdát szedhetett a többieknek.

Az alagsorban félhomály terjengett, de azért feltűnt neki, hogy egy sarokban megmozdult valami.

- Cicus! - szólt oda a falábú házmesterkislány. - Hát te hogy kerülsz ide, kiscicám?

Fölkapta a labdát, s ahogy csak tudott, elsietett vele.

Az öreg, csúnya és rossz szagú patkány - őt nézték cicának - meghökkent. Így még nem beszélt vele senki. Eddig csak utálták, szénnel hajigálták, vagy rémülten elmenekültek előle.

Most jutott eszébe először, hogy milyen más lett volna minden, ha történetesen cicának születik.

Sőt - mert ilyen telhetetlenek vagyunk! - mindjárt továbbszőtte ábrándjait. Hát még ha falábú házmesterkislánynak születik?

De ez már túlságosan szép volt. Ezt már el sem tudta képzelni.

 

« Főoldal

vissza a lap elejére>>

 

Dan Millman: A békés harcos útja

cukor.jpg“Egy anya elvitte Mahatma Gandhihoz a kisfiát. Így könyörgött:
– Kérlek Mahatma, mondd meg a fiamnak, hogy ne egyen cukrot.
Gandhi egy pillanatra megállt, aztán azt mondta:

– Két hét múlva hozd vissza a fiadat.

– A meglepett asszony megköszönte a dolgot és azt mondta, így is fog tenni.
Két héttel később az asszony visszatért a fiával. Gandhi a gyerek szemébe nézett és azt mondta:
- Ne egyél cukrot!
Hálásan, de meghökkenve kérdezte meg a nő:
– Miért mondtad azt, hogy két hét múlva hozzam vissza? Akkor is megmondhattad volna neki ugyanezt.
Gandhi azt válaszolta:
– Két héttel ezelőtt még én is ettem cukrot.”

 


Testesítsd meg azt, amit tanítasz, és csak azt tanítsd, amit megtestesítesz.

 

« Főoldal

vissza a lap elejére>>

 

Weöres Sándor: Teljesség felé

http://3.bp.blogspot.com/-auSDcclOg8I/TtcdAzQ7OgI/AAAAAAAAAH0/1w7-F_UH560/s320/we.jpg
TÍZ LÉPCSŐ


Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid – a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid – a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid – a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid – az erő legyél te magad.
Űzd el szánalmaid – a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid – a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid – a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod – a teljesség legyél te magad.

 

A JÓSÁGRÓL


Ne kívánd senki szeretetét. Ne utasítsd el senki szeretetét.
Úgy áradjon szereteted, mint a tűz fénye-melege: mindenre egyformán.
Akik közel jönnek hozzád, azokra több essék fényedből és melegedből, mint
akiknek nincs szükségük terád. Családtagjaid, mindennapi társaid s a hozzád
fordulók olyanok legyenek számodra, mint a kályhának a szoba, melynek
melegítésére rendelik.

 

 

« Főoldal

vissza a lap elejére>>

 

A vízhordó  /Kínai tanmese/

 

cracked potKínában, egy víz-hordozónak volt két nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt és mindig teljes adag vizet szállított.
A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ez így ment. Mindennap a víz-hordozó csak másfél edény vizet szállított a házba.

 

Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta. De a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak fele annyit tudott teljesíteni... A két év keserűség után egyik nap megszólította a vízhordozót a pataknál:

- Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.
A víz-hordozó így válaszolt a cserépnek:
- Észrevetted, hogy a virágok az ösvényen csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán?
Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Mindennap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedtem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.


Mindannyiunknak megvan a saját különleges hibája. Mindannyian törött cserépedények vagyunk.
De ezek a törések és hibák, amik mindannyiunkban megvannak, teszik az életünket olyan nagyon érdekessé és értékessé. Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen, s a jót meglátni másokban.


« Főoldal

vissza a lap elejére>>

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szántó József
kérdőasztrológus

 

Telefon
70/338-4192

E-mail: arkanumstudio@gmail.com

 

 


Cím: 8227 Felsőörs,

Hóvirág utca22.

 

terkep.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Minden jog fenntartva © Arkánum 2010